Kormányablak, Ügyfélkapu, magyarorszag.hu, kormany.hu
KORMÁNYABLAK, ÜGYFÉLKAPU - A ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT...
(nem hivatalos e-kormányzati témájú oldal)
  
BEMUTATKOZÁS 
E-KÖZIGAZGATÁS 
IT BIZTONSÁG 
  
































  Mottó:
Jöttünk és mentünk
/iSave Informatikai Kft./
2013. május 30.  
 Mentés másként... 
   
A 13/2005 - 14/2013 című bejegyzésemben már volt szó a 13/2005. (X. 27.) IHM rendelet módosításáról, amelynek eredményeképpen jelentős mértékben könnyebbé vált a papíralapú dokumentumok automatikus elektronizálása digitális archiválás céljából. A rendeletben módosult a metaadatok köre is, ezért az ehhez kapcsolódó korábbi műszaki mellékletet is (ld. Új év, régi mentése című bejegyzésemet) frissíteni kellett. Az alábbi bejegyzés ezen műszaki mellékletet adja közre.

A Dublin Core és MIReG bemutatása

A metaadatok leírásánál érdemes körültekintőnek lenni, hiszen a különböző folyamatok későbbi összenövésének, és az automatizált működés létrejöttének, fenntartásának feltétele az egységes, emberi közbeavatkozás nélkül feldolgozható adatok használata. A papíralapú dokumentumok elektronikus változatainál (illetve az eleve elektronikus úton létrehozott dokumentumoknál) is szükség lehet digitális levéltárakban, digitális könyvtárakban történő tárolásra, ezért érdemes onnan kiindulni. Szerencsére a metaadatok terén a Dublin Core Metadata Initiative a szinte kizárólagosan elvárt szabvány, amelyet az Európai Unió kormányzati kommunikáció szabályozásáért felelős szervezete az IDABC (Interoperable Delivery of European eGovernment Services to Public Administrations, Businesses and Citizens; az IDA utódja) egészített ki. Az IDABC sémája MIReG (Management Information Resources for eGovernment) adja a jelen dokumentumban vázolt megoldás alapját, amely tehát megfelel az Európai Unió követelményeinek is.

A Dublin Core sémái elérhetők:
  • http://dublincore.org/
A MIReG sémái és leírásai elérhetők:
  • http://ec.europa.eu/idabc/en/document/3615/5585.html
  • http://ec.europa.eu/idabc/en/document/2361/5927.html
A metaadatok struktúráját olyan módon kell létrehozni (W3C szabványnak megfelelő XML sémák használata révén, Dublin Core szabványon alapuló struktúrában), amely a már működő digitális könyvtárak, digitális levéltárak által jelenleg is támogatott vagy támogatott lehet.

A felhasznált elemek leírása

A MIReG sémarendszer (a felhasznált Dublin Core sémákkal) az alábbi állományokból tevődik össze:
  • metadata.xsd
  • mireg.xsd
  • mireg_types.xsd
  • dcterms.xsd
  • dcterms_types.xsd
  • dc.xsd
Az XML séma alapján létrehozható XML állományok felépítését érdemes részletezni, magyarázni.

Fontos megjegyezni, hogy mind a Dublin Core, mind a MIReG séma elemei opcionálisak, és tetszőleges mennyiségben szerepelhetnek az XML állományon belül. Jelen dokumentum kizárólag azt az elemhalmazt írja le, amely már kielégíti az IHM rendeletben leírt feltételeket. Szükség szerint ez az adathalmaz a séma szabályainak megfelelő módon bővíthető, így pontosabb, részletesebb metaadat-halmazzal lehet leírni, azonosítani a dokumentumot.

Az XML állományok fejlécében az „UTF-8” kódolás jelölésének szerepelnie kell.

A "metadata.xsd" séma a "metadata" elemének "about" attribútumában, "xs:anyURI" típusként tartalmazza az elektronikus dokumentum vagy más erőforrás (pl. adatbázis-rekord) elérhetőségét, nevét, azonosítóját. Az attribútum használata kötelező.

A "mireg.xsd" séma a "mireg" elemében, "MIReG" típusként tartalmazza a Dublin Core és a MIReG séma elemeit. Az elem használata kötelező.

A "dc.xsd" séma a "dc:description" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a rendeletben leírtaknak megfelelően kötelezően megjelenítendő hitelesítési záradék szövegét. Az elem használata kötelező.

A "dc.xsd" séma a "dc:description" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a rendeletben leírtaknak megfelelően kötelezően megjelenítendő szöveget automatikus másolatkészítés esetén. Az elem használata nem kötelező (automatikus másolatkészítés esetén).

A "dc.xsd" séma a "dc:description" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a rendeletben leírtaknak megfelelően kötelezően megjelenítendő szöveget az esetleges korlátozásokról (pl. hiányos tartalomról). Az elem használata nem kötelező (korlátozások hiánya esetén).

A "dc.xsd" séma a "dc:publisher" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a másolatkészítő szervezet nevét. Az elem használata kötelező.

A "dc.xsd" séma a "dc:publisher" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a másolatkészítő személy nevét. Az elem használata nem kötelező (automatikus másolatkészítés esetén).

A "dc.xsd" séma a "dc:relation" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a másolatkészítő rendszer nevét. Az elem használata kötelező.

A "dc.xsd" séma a "dc:relation" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a másolatkészítési rend nevét. Az elem használata kötelező.

A "dc.xsd" séma a "dc:relation" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a másolatkészítési rend verzióját (pl. OID azonosítóként). Az elem használata kötelező.

A "dc.xsd" séma a "dc:relation" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a másolatkészítési rend elérhetőségét. Az elem használata kötelező.

A "dc.xsd" séma a "dc:title" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a papíralapú dokumentum nevét. Az elem használata nem kötelező (automatikus másolatkészítés esetén).

A "dcterms.xsd" séma a "dcterms:available" elemében, "xs:dateTime" típusként tartalmazza a papíralapú dokumentum elektronikus változata (a másolat) létrejöttének dátumát és időpontját. Az elem használata kötelező.

A "dcterms.xsd" séma a "dcterms:extent" elemében, "xs:string" típusként tartalmazza a papíralapú dokumentum fizikai méreteit. Az elem használata nem kötelező (automatikus másolatkészítés esetén).

Kapcsolódó anyagok:
 vissza 
   
  info@kormanyablak.org
info@ugyfelkapu.info